Egy vallomással kell kezdenem: tudtam, hogy Barka (aka tinyecoambassadors) létezik és én nem követtem a tartalmait.
Egyszerűen nem akartam még egy emberrel a saját orrom alá dörgöltetni, hogy mennyi mindenben nem vagyok elég tudatos és fenntartható (frusztrál és okoz lelkifurdalást a téma elég oldalról). Na nem azért, mert ne értettem volna vele egyet, ha néha szembejött egy-egy posztja, csak tudjátok..
Aztán Korn Anita jótékonysági gardróbvásárán találkoztunk és nem tudtam többé úgy tekinteni Barkára, mint aki és akinek a tartalmai kizárhatóak lennének az életemből. Bevallom, ez elsősorban azért történt, mert már magam sem tudom min, de összenevettünk, és az ilyen fajta összenevetésekben mindig csírázni kezd a bizalom, hogy valaki ért téged. Azóta kiderült, hogy több közös van bennünk, mint abban a percben hittem és ennek csak egy apró szelete a ruhák szeretete. Jöjjön tehát az egyik kedvenc mompreneurünk (avagy anyavállalkozónk):
Földi Barbara száll be velem a “liftbe”!
Környezetbarát takarítópraktikák, állandóan pörgő nő, tudatos édesanya cuki gyerekekkel, workshopok és valami utazgatós munka. Ja és kávé! Ezek azok a dolgok, amikkel biztosan találkozik, aki átpörgeti az instádat és (ha nem kap szívbajt attól, hogy szeretsz mosogatni) valószínűleg marad is, mert ezt az egészet átitatja az a mérhetetlen kedvesség, ami árad belőled.
Ezt csak jóvá kell hagyjam 😀
És most hogy így behízelegtem magam a szívedbe ezzel a felvezetéssel, megkérdezem, hogy amúgy te mivel is foglalkozol? 😀 Pontosítok ezen: mivel kerested a kenyered a gyerekeid előtt, mennyit változott ez azóta és mi az, amit munkának, mi az amit edukációnak, vagy inkább hobbinak vagy önmagad kifejezésének tartasz ebből?
A mivel foglalkozok egy könnyebb kérdés lett volna. A „mivel keresem a kenyerem” egy sokkal összetettebb kérdés. Ha csak gyorsan le akarok rázni valakit, akkor azt mondom, hogy társadalmi vállalkozó vagyok – ami igaz is – hiszen van egy társadalmi vállalkozásom (ReCreativity) és mindent amit csinálok ebben a keretrendszerben teszem a fenntarthatóság nagy esernyője alatt. Persze Téged drága Viki és kedves olvasó nem akarnálak a világért se lerázni.
Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy LXD (Learning Expereince Designer) vagyok, azaz Élményalapú Oktatást tervezek és kivitelezek, mint tréner. Ezzel több, mint 10 éve foglalkozom – és még tanulmányaimba is vág, mert felnőttoktató és ifjúságsegítő diplomáim vannak. (Innen is üdvözöljük az ELTE PPK oktatóit, ahova pár év eltéréssel mindketten jártunk 🙂 – viki)
Erre azért általában visszakérdeznek, hogy mi is ez. Bevallom, nehéz elmondani, mert élményalapú nemcsak a tervezés része de minden egyes képzés, workshop amit tartok más és más – mert más emberek vesznek rajta részt. Teszem hozzá – mindezt nemzetközi vizsonylatban űzöm és ennek is van egy extra hozzáadott értéke.
Annyiban változott a munkám mióta gyerekeim vannak, hogy előtte ketten vezettük a céget, ma már egyedül vagyok – természetesen remek kollégákkal kiegészülve – de nem titok hogy volt pár nagyon nehéz évem. Valamint őket is viszem a képzésekre.
Amikor megszületett a nagyobbik fiam, akkor elkezdtem blogolni ami újságírássá nőtte ki magát, ami így becsatlakozott a mindennapjaimba is, amiért rendkívül hálás vagyok.
Én abszolút azt élem meg, hogy a gyerekeim által, az anyaságom által megnőtt a világ és tele van lehetőségekkel.
Mint mompreneur: van-e, volt-e és ha igen, hogyan küzdesz meg ezzel a kettős érzéssel, hogy egyszerre kell anyaként és vállalkozóként is megállni a helyed? Tudsz egyszerre csak egy szerepben létezni, vagy a szőnyeg szélén is pörög az agyad a munkán?
A kettőség része az életemnek – de hiszem, hogy sokkal könnyebben „illesztettem be a gyerekes létet a vállalkozásba”, mintha fordítva kellett volna. Nagyon sok édesanyát látok magam körül kis gyerekkel, aki az első 1-2-3 év alatt jön rá, hogy a nyolctól-ötig munka nem beilleszthető egy gyerekbarát család modellbe és sokan akkor kezdenek el ötletelni, mit lehetne. Én azt látom, hogy ez egy sokkal nehezebb út. Nem lehetetlen de sokkal több energia kell főleg az elején. De erről biztos Te is tudnál mesélni.
A mindennapokba a logisztika álatlában az 50%-át teszi a napoknak – nagyon nehéz mindent összeegyeztetni. De egyre ügyesebb vagyok benne és idén még nem hívnak fel az oviból, hogy nem vittem vissza az ágyneműjét a kisfiamnak (3 év után).
TIPPEK ÉS TRÜKKÖK IDŐMENEDZSMENTHEZ – vagy nem – ÉS FENNTARTHATÓSÁGHOZ
Sokunk legnagyobb mumusa az idő beosztása gyerek mellett, hogy pár órába kellene önmagunk megannyi feladatát, a munka-takarítás-kikapcsolódás-ALVÁS sokszögét belesűríteni. Tudom, hogy te tevékenyen küzdesz azért (önmagaddal is?), hogy megőrizd ép eszed és lelked, mert csak akkor tudsz adni magadból, ha nem egy lemerült anyuka vegetál a kanapén. Mik a trükkjeid?
Trükkök sajnos nincsenek. Ha valakinek lenne, az ne tartsa magába kérem! Nekem a legnehezebb lecke az anyaságomban, – sokszor még most is – hogy meg kellett tanulnom segítséget kérni. Nekem ez az adúászom. Amihez nem kellek én, delegálok – természetesen tudom, hogy ez egy hatalmas szerencse, hogy megtehetem. Értsd: szüleim 10 percre laknak tőlünk – mondjuk legalább ők, mert Anyósomék majdnem 2000 km-re.
Kiadtam a takarítást, felvettem egy munkatársat a cégbe és nem utolsó sorban a férjemmel közösen veszünk részt a napi feladatokban a család életében. Nincsenek játszmák – főleg az első években volt ez fontos! Egymás támaszai vagyunk – megcsináljuk amit kell. Nincsen semmi a kőbe vésve és vannak kb-ra leosztott feladatok, de minden megbeszélés tárgya és a cél, hogy segítsük egymást. Így jut időm jógázni (még ha éjszaka is) vagy neki idő a meccsnézésre. Idén (3 év után) elmentem egyedül 3 napra is. Ahogy Ő is megy, amikor úgy érzi idő kell neki.
A fenntarthatóság nálad nemcsak egy megkerülhetetlen téma, összefonódott veled, még az is esetlenül hangzik talán, hogy rutin. Én sokszor mondom, hogy nálam a divat illetve ezzel párhuzamosan a kisfiam születése hozta el a tudatomra ébredést a shoppingőrület után, de hozzád milyen úton csorgott ez be?
Azt hiszem én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy otthonról hoztam – gyerekként/kamaszként még „tudattalanul”. Anyukámtól tanultam varrni, az első emlékeim, hogy mindig csinálunk valamiből – ami szemét valami szépet, hasznosat.
Aztán egy képzés kapcsán, amit 2011-ben szerveztem mint tréner életemben először és a témája a kreatív újrahasznosítás volt – rádöbbentem, hogy ami nekem „alap” – mindenki másnak „új”, azaz a fenntarthatóság szemszögéből nézve egy innovatív eszköz az oktatásban. Akkortól egy nagyon tudatos pár év következett, amikor mélyen magamba, környezetembe néztem és átalakítottam sok mindent, ami ma már rutinná vált.
Te a toleráns irányzathoz (van ilyen? 😀 ) tartozol, aki senkit nem kövez meg, ha szomjanhalás helyett vesz egy üveg műanyag palackos vizet, de azt hiszem csúnyán néznél, ha azt csak úgy belehajítják a kukába. A munkásságod alapvetően a példamutatásra épül, ebben hiszel? És az apró lépésekben?
Igazad van, nem hiszek a szélsőségekben – semmilyen téma kapcsán. Sokkal inkább abban, hogy mindenki a saját határait kell, hogy feszegesse. Szeretném, azt hinni, hogy a változás ami bennünk, bennem elindul az hatással van másokra, a szűkebb és a tágabb környezetemre is idővel. Azt gondolom, hogy az idézet amit annyira szeretek itt is helyt áll:
„Be the change you want to see in the world”
Én, most anyaként nagyon tudatosan igyekszem felnevelni a gyerekeimet, hogy nyitottak és érzékenyek legyenek a fenntarthatóságra és a környezetükre. Aztán majd 15 év múlva meglátjuk mennyire voltam sikeres.
Te magad kiktől, honnan inspirálódsz, honnan jönnek új ötletek, ha valamin zöldítenél a környezetedben?
A legjobb inspráció a szükség. Észreveszem, hogy nincs otthon mosogatógép tabletta, egyből elkezdek kísérletezni, hogy ne kelljen elmenni a boltba – mert az évek során teljesen kiiktattam a drogériaköröket az életünkből.
Vagy a sütő piszkos és eszem ágában sincs zsíroldót venni – így inkább nekiállok, valamit kikísérletezni. Ehhez ma már van egy magabiztosságom, mert ismerem az alapanyagokat, azt hogy mi-mire jó. Elsőkörben nehezen indultam el – ma már ezt is egy kreatív folyamatnak tartom és teljesen ki tudok kapcsolni közben.
Nem húzom tovább senki türelmét:
MIT VISEL BARKA?
Mi alapján válogattad össze ezt a szettet a fotózásra?
Ma az egyik aktuális kedvenc turikincs szoknyámat, ami egy Nanushka darab és egy csoportban vettem. Sokáig nem vieltem hosszú szoknyát, mert a 164 centimmel nem a legelőnyösebb – de amit sikerült pár év alatt félre tenni ezt a gondolatot, élvezem minden percét.
A pólóm szintén hazai – Printa. A Lady BOSS felirat pedig kihagyhatatlan volt. Akkor vettem, mikor egyedül maradtam a cégben egy szépnek nem mondható elválás után. Ugyanis nem csak egy tulajdonos társat hanem egy barátot is elvesztettem. Ezt egy hosszabb folyamat volt feldolgozni. A vége fele közeledve talált rám ez a póló, amit teljesen önazonosan tudok ma már hordani.
A csíkos kabátom is hazai darab, az eszka stúdiójából. Ha őszinte akarok lenni, akkor már 2 éve vágyok egy ilyenre. Ezt a születésnapomra kaptam Édesanyámtól – aki teljesen átérzi a divat utáni rajongásomat. Plusz megígértem neki, hogy majd kölcsönadom.
A farmerkabátom egy török bazárból szereztem nyáron, igazi alapdarab. A farmer nagy szerelem nálam.
A sálam meg az oatava műhelyéből került ki – amire az outlet részlegen csaptam le.
A cipőm, új – a CCC boltban szereztem be. LASOCKI márka – európai műhelyben készítve 100% bőr. Egy ugyanilyen H&M-es csizmát cseréltem ezzel, amit 5 évig hordtam .
Fontos általában, hogy mit viselsz? Vannak fix stíluselemeid: egy karakteres frizura, a nyakláncaid, de mi jellemez még, ha a ruhák felől közelítünk?
Bevallom – nem tudom pontosan. Vannak aktuális kedvenc szettek/fazonok amiket mindennap fel tudok venni. Volt bőrdzsekis korszakom, vagy épp midiszoknyás. Most a hosszú szoknyákért vagyok oda. Ez nálam elég gyakran változik. Van, hogy a színek fognak meg – most épp a rózsaszínért rajongok- , vagy anyagok: a farmer például nálam örök szerelem.
Most épp sok nyakláncot hordok, de a gyerekek előtt főleg karkötőket hordtam. Azt szeretem a divatban, hogy merek vele játszani – főleg a színtanácsadás óta. Teret ad a kreativitásnak.
Ha már arról beszélünk, hogy a környezettudatosság az életünk minden területét szép lassan be kell, hogy hálózza, szerinted a fenntartható(bb) ruhatár építésének mik a kezdő lépései? Mit tanácsolnál valakinek, aki nagyon-nagyon szeretne önkifejezni és imádja a divatot, de mondjuk nem szeret secondhandet viselni?
Nem hiszek a szélsőségekben – semmilyen területen. Így a fenntarthatóságban sem. Ha valakinek a ruha a fő területe, akkor kis lépésekben tud változtatni. Ajánlom sok szeretettel a True Cost c. szemléletformáló dokumentum filmet. Eddig bárki megnézte – mindenkit kicsit megállított. És azt hiszem sokszor ennél több nem is kell. Csak kicsit belegondolni, hogyan is történik minden – értem – hogy én kifejezhessem magam. A perspektívaváltás egy nagyon hatásos eszköz tud lenni.
Ajánlom, hogy a hangsúlyt a ruhák esetében gondolják át. Tegyenek fel kérdéseket. Ismerjék meg a hazai divatipart, tervezőket – akár személyesen. Én azt gondolom, hogy kedves érdeklődő kérdésre bárki szívesen válaszol. Ha egy ruhához, márkához tudunk arcot, történetet kötni mi is jobban kötődünk.
„Szívesebben” adunk többet érte, mert tudjuk hova megy a pénzünk – míg egy nagy cégnél ezt látjuk át.
A minőség idővel megmutatkozik és átveszi a terepet a mennyiség felett. Nem minden a secondhand és abban is ugyanúgy lehet átesni a lótúloldalára, mint egy fast fashion boltba vásárolva. (Tapasztaltból mondom!)
Ennél szebben én sem mondhattam volna- gondolkodjatok és nézzetek szeretettel a ruháitokra, na és magatokra! Barkát pedig kövessétek az instagramon és engedjétek, hogy zöldítse a lelketeket.
Ölelés,
Viki
Na jó, najó, de mit viselek én?
kalap: fast fashion- gyerekosztály, 10 éves
nyaklánc: nagyon régi fast fashion
ezüst dzseki: húgomé volt, fast fashion
fehér felső: ViktoriaBolla
overál: CAKO
cipő: DYAN
Fotó: Séllei Lilla