CI CI – SiposViktória

Vannak emberek az életben, akikkel érezzük, hogy lesz valami dolgunk. Czukor-Szabó Anett nálam dobogós ezen a listán, így hát nem volt kérdés, hogy beráncigálom a liftbe. Az már csak hab a tortán, hogy témát is szolgáltat bőven: Anett üde színfoltja az (instagram-)életnek, szakmailag és magánéletileg is inspiráló erővel bír és azt hiszem, gondolatainál jobb anyák napi ajándékkal nem is készülhettem volna nektek! Mert hát én ilyen jófej vagyok,na.

Szép hosszú bekezdést tudnék írni rólad bemutatásképp, de inkább téged kérdezlek: ki az a Czukor-Szabó Anett? Milyen szerepekben állsz helyt és mi az, ami most prioritást élvez?

Jaj, de nehéz ez. Olyan érdekes, mert mindig elsők közt van, hogy színjátszó, pedig már fizikálisan meg időben is eltávolodtam a színpadtól, de a szívem visszahúz, benne van 18 évem. Jelen pillanatban a legfontosabb szerep az anyaságom, de igyekszem feleségként és nőként is helytállni. Ez az utóbbi gyakran nagyon nehéz.

Ma 10 percen belül a következők miatt voltam dühös magamra: meghíztam, nem teszek ellene semmit, ehhez képest mégis fogytam és jogtalanul kapok bókokat. Miután ezt konstatáltam, nevettem egyet magamon, hogy “szeretest”. Ilyenkor mindig te jutsz eszembe..ez milyen érzés? Mármint nem az, hogy ennyit gondolok rád (annak ki ne örülne), hanem az, hogy álmodtál egyet, belevágtál és nagy horderejű dolog lett belőle. De mielőtt erre válaszolnál, mesélj egy kicsit annak, aki még nem hallott róla: mi az a Szeretest, hogyan, milyen gondolatok mentén indult a projekt?

Szeretest… sokkal több, mint egy testpozitív kampánysorozat. Érzékenyítés, tabuk döntögetése, kínos kérdésekről beszélgetések indítása, egyszóval elfogadás, talán picit edukálás. Testek mögötti emberi történetek, talán ez, ha egy mondatban szeretném megfogalmazni. Nézze meg mindenki az instagram oldalunkat🙂

Néha rácsodálkozom, hogy ez tényleg valami, ami történt, de nagyon ritkán, csak akkor esik le, amikor egy bevásárlásnál leszólít egy 18 éves, hogy én vagyok-e a szeretestes pankaszan. Én meg állok a pénztárnál és próbálok értelmes mondatokban válaszolni. Sokszor csak a szerencsére, meg a jó csillagállásra fogom a sikerünket, miközben rengeteg munkaóránk van benne. Tényleg nagyon sok ötletelés, megbeszélés, szervezés. Sokan nem is tudják, hogy mennyi dokumentunk, táblázatunk, jegyzetünk van, hogy hatékonyan működjünk. A feedünk kinézetét is megtervezzük, hogy harmonikus legyen A fotózások leszervezése, sajtóanyagok megírása, kommunikáció, ötletgyűjtés, együttműködések leszervezése, feladatok holisztikus átfogása. Meghívnak PR eseményre én meg azon gondolkozom, hogy hogy is kerültem amúgy ide?

A Szeretest-magot négyen alkotjátok. Miért nem egyedül vágtál bele annakidején? Szerinted miben rejlik a csapat ereje és mitől tudtok – kívülről és az eredményeket elnézve ezt feltételezem- jól együtt dolgozni?

Tudtam, hogy egyedül nem menne, ismerem magam, nem vagyok egy magányos farkas, hosszútávon a kudarcoktól való félelmem gátol. Barbi nélkül nem tudtunk volna elindulni így, ilyen minőségben, az ő neve garancia is volt a támogatóknak, nem mellesleg tudtam, hogy neki fontos a téma. Zsófival sem találkoztam soha, de a munkái, az ízlése, a jóindulata…kb. a harmadik beszélgetésünknél vetettem fel hogy mit szólna ehhez. Szandrával lettünk teljes csapat, nem akarom itt a lányokat az egekbe magasztalni, de Szandra nélkül nem menne, az egyik hajtómotorja az egésznek, fél szavakból értjük egymást. Annyira sablonokat tudnék mondani, hogy kiegészítjük egymást meg sok ilyet, de azt hiszem, hogy a legfőbb dolog, hogy nagyon jól kommunikálunk, mindig a legjobbat feltételezzük egymásról és a legnagyobb empátiával vagyunk egymás felé.

A Szeretest-lányok,asszonyok!: Czukor-Szabó Anett, Gőbel-Szabó Szandra, Visnyei Barbara, Hajdú Zsófia

Mire vagy a legbüszkébb ennek kapcsán, mi volt az eddigi csúcspont?

Rengeteg dolog van, amik mérföldkövek voltak, de a csúcspont? gondolkozom. Nem tudom, hogy mondhatok-e márkát, de az Ilcsis együttműködésünk, hogy támogatták a Kortalan szépség projektünket. Na meg az “Úgy, ahogy vagy” kampányunk, ahol smink nélkül megmutattuk bőrhibáinkat meg a narancsbőrünket. Ez nagyon sok szempontból csúcspont volt, az önismeret területén meg a pozitív visszajelzések miatt is. Minden kampányunkra nagyon büszke vagyok. Van egy nagy vágyunk a lányokkal,de majd ha beteljesül mesélek róla 🙂

Itt várlak! :)) Volt holtpont? Mivel itt vagytok még mindig: mi lendített át titeket ezen?

Volt. Tavaly nyáron, nagyon mélyponton voltunk, iszonyatosan nagy dolog volt, hogy magasabb szinten tudtunk belőle kijönni, mármint kapcsolati téren. Azt hiszem ez a lányok hihetetlen magas intelligenciájának köszönhető, nem csak intellektuálisan, hanem érzelmileg is. Négy nő…de addig rágtuk magunkat a konfliktusunkon, addig csűrtük, csavartuk, nem adtuk fel, amíg fel nem oldottuk és semmi, de semmi tüske nem maradt bennünk.

Erős, bátor, szókimondó. Ezek a jelzők jutottak először eszembe rólad, aztán az is, hogy vicces és okos, majd zavarba jöttem, mert egyik se az volt, hogy (ős)anya. Pedig “jól szülsz, csak ezzel kéne foglalkoznod”, mondta a néni egy közös kalandozásunk során a vasútállomáson. Van három lányod, ami szerintem azért is szuper, mert ha ők is olyannak látnak téged, mint én és követik a példádat, akkor a jövő női generációja nagyjából sínen van – na de mit gondolsz, milyennek látnak? Van szeretest a hétköznapok valóságában?

Na jó! Először is a legfontosabb, amit gyakorlok, hogy a bókok, kedves szavak ellen ne tiltakozzak, hogy “nem is”, ugyanis mindig ez az első gondolatom, hogy tagadjak, Szóval most számolok kettőig és köszönöm!! Sok dologra figyelek, pl. hogy ne mondjam magamra, hogy csúnya vagy kövér vagyok, hogy őket ne csak a külsőségeik alapján dicsérjem, hogy természetes dolgokat, mint a szőr, menstruáció, szülés/születés ne kezeljek tabuként. Van még hova fejlődnöm, keveset szeretem magam, de igyekszem példát mutatni.

Óvónéni vagy szakmád szerint, így felmerül: az önszeretetet és (ön)elfogadást át lehet adni intézményi keretek között is, mit gondolsz?

Ma már biztosan sokkal tudatosabb lennék a munkámban ezen a téren, 4 éve nem dolgozom és kb. ezzel összefüggésben vagyis egy időben indultam el ezen az úton. Biztos vagyok benne, ha visszamegyek dolgozni foglalkozom majd az önszeretettel jobban, de alapvetően az óvodai értékeléseknek egyik alappillére a reális énkép kialakítása, hiszen a (jól megfogalmazott) dicséret egy motivációs módszer is.

Az, hogy elfogadod a tested és önmagad, közelebb vitt ahhoz, hogy mélyebb legyen a hited is a működésében? És itt most nem titkoltan az otthonszülésedhez szeretnék kilyukadni – nem azért, mert “hippi” dolognak tartom, hanem mert a (hazai) megítélés és összességében a rendszer működése miatt, na meg a belénk sulykolt mondatok miatt ehhez szerintem kell egy nagy adag öntudat, mély (ön)bizalom, hit és bátorság, de mondd, ha te máshogy érzed.

Őszintén, nem hiszem, hogy köze lenne, bár kétségkívül érdekes gondolat, el is gondolkodtam rajta, hogy emiatt-e, de az első kislányom születésénél nagyon tudatosan készültem és tudtam mit nem szeretnék, már sokkal magabiztosabb lennék annál is, még azt sem engedném, amit akkor. Az a női közösség, aki azóta körülvesz, akár csak virtuálisan is, támogatott ebben. Második kislányom születése után tudtam meg, hogy Ercsi (Tudatos Hedonizmus Ercsi) otthon fog szülni és én akkor csaptam a fejemhez, hogy bakker, ha én ezt tudom, nekem erről több infóm van, akkor biztosan otthon szülök, hiszen ez az az út, amit mindig is kerestem a kórházi körülmények közt. Most már biztosan tudom, hogy a komplikációk 90%-a abból van, hogy beleszólnak a természet rendjébe. Ehhez kapcsolódóan van még egy nagyon érdekes gondolatom, amikor a kislányaimmal beszélgetek, hogy ki hol született, a 2,5 évesnek mindig az az első kérdése, hogy azért kórházban, mert “beteg volt/voltál/voltam”? Vannak esetek, amikor csodás dolog, hogy az orvostudomány életeket ment, de sajnos a legtöbb esetben a beavatkozások láncolata szüli az orvosi közbelépések szükségességét. Szülőházakra lenne szükség, az egyik szintjén orvosi praxissal, de amúgy szülni hagyni a nőket, hiszen erre készül a testünk 9 hónapig. Bocsánat! nem akarok én itt hippiskedni, ha valaki ismer tudja, hogy egyáltalán nem az vagyok, nem mintha amúgy pejoratívan kellene a szóra tekinteni, de valahogy a hippi meg az ősanya lett a szinonímája a felelőtlen, a 21.századi társadalmi normáknak meg nem felelő, füvező sámánaszonyokkal. Jó lenne ezt is lerombolni, mert ez a sztereotípia is rossz érzéseket szül.

Milyen érzés azóta ugyanott kuckózni a családoddal, ahol életet adtál?

Az egésznek van egy olyan természetessége, hogy csak akkor tudatosítom magamban, amikor megkérdezik. Épp a napokban meséltem egy barátnőmnek, hogy maga az otthonszülés alatt is néha így jött a gondolat, hogy “most nagyon éld ám meg” és utólag sokszor aggódom, hogy nem voltam jelen a pillanatban, nem éltem meg eléggé, de megnyugtatott, hogy ez hülyeség, nem az a megélés, hogy mondogatod meg mindent felidézel, hanem, hogy benne vagy testileg, lelkileg abban a pillanatban. Annyira hétköznapi, magától értetődő volt minden, hogy nem is tudatosítom a helyszínt, a szülés, születés maradt meg, a helyszín csak a megszokott volt:)

Nem fogom megkérdezni, milyen a három gyerekes anyaság, de..milyen harmadik babának lenni nálatok?

Juli szempontjából egy állandó zsivaj, mozgalom, történés, hangzavar, fények. Szegénykém, de nagyon bírja, meg se kottyan neki, néha igyekszem elmenekíteni egy csendes zugba. Ő maga béke. Nem is három gyerekkel nehéz, hanem az, hogy ennyire kicsik, mindig ketten vannak itthon, amit persze imádok, csak néha sok. Jó dolog, hogy már lehet “panaszkodni”, csak az előttünk levő generáció meg ne lássa, mert megköveznek, hogy mit sír a szánk, ők is túlélték. A legnehezebb, hogy segítség nélkül nem tudok megcsinálni gyakorlatilag semmit, még egy nyugodt fürdéshez is kell a segítség, mondjuk ez egy gyerekkel is így van.

Az otthonszüléssel történetet adtál a falaitoknak is, de most kicsit vizsgáljuk meg a ruháidat. Mi jellemzi az öltözködésed, érdekel-e egyáltalán? (tudom, hogy igen!) Mit kell tudnia egy ruhának ahhoz, hogy a gardróbodba költözhessen?

Imádok öltözködni, de borzasztóan utálok vásárolni. Amikor még a fenntarthatóság, az etikus ruhavásárlás nem volt topik Magyarországon, akkor sem jártam a ruhaboltba hobbiból vagy nagyon sok pénzt költeni, előjött mennyire rossz volt. Elvesztem a kínálatban, akkor is és most is úgy vásárolok, hogy egy valamit megláttam, beleszerettem és ahhoz alakítottam a szettjeimet. Tényleg nagyon rossz vagyok benne. Vannak basic ruhadarabok, amiket kombinálok egy-egy különlegesebbel. Néha nagyon bátor vagyok az öltözködésben, de sokszor a farmer-póló valami jó rúzzsal vagy fülbevalóval teljesen kielégít. Régen az önkifejezésem a fülbevalókban mutatkozott meg, szerintem volt vagy 100 pár fülbevalóm, hatalmasak, csillogók, lógósak, kézzel gyártottak. Na megérne egy külön sztorit, de a legtöbbet eladtam vagy elajándékoztam. Csak egy-egy különösebbet tartottam meg, amihez emlékek fűznek. A ruháimra visszatérve az elmúlt 5 évben nagyon leamortizálódott a ruhatáram, mert vagy kismama voltam vagy a szülés utáni testemben voltam, mire visszatért volna a régi alakom, újra terhes lettem. 5 éves kismama nadrágok és néhány ruha, amely minden testen funkcionál. az utolsó farmerjaimat használom el és nyúzok pár basic vagy magyar tervezői pólót. Muszáj lesz gardróbfrissítést tartanom, nálam ez most jutott el oda, hogy nem úri huncutság, hanem tényleg szükséges. Bújom a second hand üzleteket, ahol válogatott ruhadarabok vannak, tervezői darabokat keresek másodkézből, szóval nekem hatalmas segítségek ezek az online platformok, de nem akarok álszent lenni, néha a fastfashion üzletekbe is betérek. A lányok ruháit is így válogatom össze, 80%-ban használtan vesszük.

Én mindig irigykedve nézek a lányos anyukákra (bár fiúsként is továbbadunk ruhákról való gondolkodást), hogy lehet velük a tükör előtt is kapcsolódni..a lányoknak milyen a viszonyuk a saját és a te gardróbodhoz? Van, amit elteszel a sajátjaid közül nekik?

Korszakom meghatározó ruhadarabjait megtartottam, amik olyan generációkon átívelő ruhadarabok vagy számomra egyediek. A narancssárga korszakom klasszikus skótkockás narancssárga-fekete rakott szoknyáját eltettem, vagy az oldschool pulcsikat, amiket most már melegítőnek titulálnék, de akkor nagyon menőnek számított, bár most újra fénykorát élik ezek a darabok. Mit nem adtam volna anno egy olyan vintage boltért, mint amiből most nagyon sokat fel lehet lelni. Én is hordom apukám esküvői ingjét, Anyukámnak is eltettem az olyan ruhadarabjait, amiket ő kidobásra ítélt, de nekem a gyerekkoromat is meghatározzák. Pl. pont egy ovis anyák napján viselt ruhája lóg a szekrényemben. Anyu bőr hatalmas öve épp tegnap volt rajtam.

És akkor zárásképp mesélj arról, amit most viselsz!

A pólóm az, ami abszolút a szeretestre emlékeztet, ugyanis a legelső fotózásunkra kaptuk @fankapanka Fannitól, ami hatalmas megtiszteltetés, ugyanis ő vakon támogatott minket, kb nulla követővel, mégis 12 egyedi pólót kaptunk tőle. Hálás vagyok neki ezért nagyon. A mellényemnek története van, utolsó ovis éveimben egyik anyukán megdicsértem, hogy milyen jól néz ki, másnap 2 másik egyedi szabású ruhával összecsomagolva a szekrényem tetején állt. Nem akartam elfogadni, de annyira nagy kedvességgel, önzetlenséggel kaptam. Mai napig az alapjai a ruhatáramnak, imádom őket. Lehet tényleg kellene egy külön bejegyzés a ruháimból, amiknek története van 😀 Szervezzünk egy fotózást? viccelek! (Szerezz hozzá fotóst,haha -Anett férjét ugye ismeritek?) A “bőr”dzsekim az esküvőmön volt a menyecskeruhámra kabát, használtan (de újan) szereztem. A nadrágom meg egy 6 éves fastfashion darab talán, de lehet még több, mert nem is emlékszem honnan van.