Ő is vár rád.
Nem véletlenül talál meg.
Mikor engeded meg, hogy elérjen?
Mengyán Eszter, Huszka Ági, Gózon Eszter.
Az elmúlt hetekben ennek a három rendkívüli nőnek a gondolatait olvashattátok itt a blogon. Mielőtt továbbmennénk a közös beszélgetésünkre, engedjétek meg, hogy a nekik feltett kérdéseimet én is megválaszoljam.
Sándor-Sipos Viktória vagyok, két kisfiú anyukája.
Sándor-Sipos Viktória vagyok, akinek könnyen ment szép gondolatokat írni a többiekről, a velük való kapcsolatról, a háláról, de hogy ezzel a szeszélyes 34 éves nővel, akivel minden egyes napját együtt kényszerül tölteni,ezzel mit kezdjen ezen sorok keretei közt, arról sejtelme sincs. De tudjátok, mi mesél róla sokat?
A ruhái. A képek a ruháiról. A képek róla a ruháiban.
A gondolatai a ruháiról.
A ruháink körülvesznek
( és a szerelem is körülvesz)
Miért fontos számodra az öltözködés?
A ruháink mindig, minden pillanatban körülvesznek. Amikor épp nem, azoknak a pillanatoknak is jelentősége van. Engem gondolatban is rengeteg ruha vesz körül: az emlékeimben magamról és másokról, az eseményekre kreált szettek, amik a fejemben formálódnak, az outfitek, amiket másoknak álmodok meg. Hosszú út vezetett odáig, hogy felismerjem, hogy a felszínes és felesleges hóbortnak titulált fontossága az életemben valójában egy önkifejezési formám – talán erősebben, mint másoknak – és azzal, amit viselek, mindig mesélek valamit a történetemből, megosztom a hangulatomat, kifejtek egy hatást. Ezeket persze mindenki megteszi, az is, aki nem tud róla vagy nem vesz róla tudomást: egy szakadt nadrág, egy egyenruha vagy egy angolos kosztüm épp ugyanúgy mesél a viselőjéről, mint bármi más. Hogy mit rejt a szekrényünk, mit veszünk fel belőle, mit kell viselnünk és az milyen érzést vált ki belőlünk, az mind-mind a történetünk része.
Hogyan jellemeznéd a saját stílusod?
Szabadnak. A kilencvenes évek gyermekeként kislányként az anyukám varrta ruhák, a nagymamám által kötött holmik uralták a szekrényemet – legalábbis ezek ivódtak bele mélyen az emlékezetembe – majd tinédzserkoromban jelentek meg a plázák. A mai napig emlékszem, hogy egy egyetemi nyílt nap után szabadultunk be a először a ZARA-ba és a világ legmenőbb gimnazistájának tartottam magam hazafelé a buszon a logózott papírzacskómmal. A fast fashion boltok kínálatában elveszve egyetemistaként, a munkahelyi világba felnőni próbálva a húszas éveimben, majd fiatal anyukaként lassan lépkedtem afelé a nő felé, aki ma vagyok. Számomra a GYES-es évek alatti szabadság hozta el az öltözködés szabadságát: elengedtem, mert elengedhettem mindenféle megfelelési kényszert, emellett meg kellett találnia a kreativitásomnak, a lelkemnek az utat, amin keresztül kapcsolódhat a külvilággal egy baba mellett. Ez lett számomra az öltözködés. Hiába végeztem egyetem mellett stylist képzést, hiába fogyasztottam filmeket, könyveket és kirakatokat az elmúlt években, amíg „nem nőtt be a fejem lágya” és néztem bele igazán a tükörbe, addig nem éreztem ennyire sajátomnak a stílusom. Persze a rendezvényszervezői ruhatáram is vikis volt, mindig tudtam, milyen színeket, formákat és fazonokat szeretek épp, ezek lekövették az életszakaszaimat, de most valahogy egészen másképp élem ezt meg.
Igyekszem kreatív lenni, anyukás, kényelmes, de úgy, hogy ne tudjanak nem észrevenni: nem feltétlenül magamutogatásból, hanem határfeszegetési és inspirálási célból. Bátran tedd fel azt a pink rúzst!
Van kedvenc ruhadarabod?
Hullámzó, hogy éppen melyik. Nagyon szeretem a gondolkodás nélkül felkapható egyberuhákat és overálokat, amikkel ha időm engedi, azért a kiegészítők segítségével stílusbeli játékot játszhatok. Nem szeretem ugyanazt a szettet kétszer felvenni, nem nagyon vannak a ruhatáramban „ezt ezzel szoktam” megoldások (kivéve a nagyon rohanós és az otthon fetrengős összeállításokat), mert imádom a különböző variációkat a kincseimből. Most egyébként egy másodkézből vadászott CAKO farmer a kedvencem, ez egy vintedes nanushka blúzt váltott.
Turkálós Carrie és Dorothy
Van stílusikonod? Kiből, miből inspirálódsz?
Mivel a legnagyobb kulturális inger, ami ér mostanában, az az éjszakai netflixezés, ezért általában a sorozatok inspirálnak 😀 Egyszer egy fél turkálót felvásároltam, mert tök jó Carrie Bradshaw -outfiteket tudtam összerakni, amiket persze később abban a formában soha nem viseltem. A sorozatok és filmek mellett erősen hatnak rám könyvek és hangulataik vagy épp a képzőművészet, ha sikerül ezeknek időt szentelnem. És hát nem leszek álszent, a Pinterest-görgetés is erős inputot jelent.
Stílusikonom kevésbé van, legalábbis olyan, akihez hasonítanám a saját öltözködésem – mert persze az Audrey Hepburnből sugárzik a csalafinta báj, az okos kedvesség, de míg tíz éve azonosulni tudtam a jelmezei stílusával, ma már furának érzem őket magamon. Vitathatatlan viszont, hogy közösségi médiából rám, ránk ömlő tartalmak is erősen befolyásolnak és inspirálnak.
Mikor jött a gondolat és mi inspirálta, hogy másoknak is segíts és szakmailag foglalkozz az öltözködéssel, stílussal?
A szüleim pedagógusok, így hát amikor betegen ültem a nagymamámnál, akkor a régi naptárakba millió alakot rajzoltam – pontosan kidolgozva a ruháikat – akik feleltek és osztályzatot kaptak. Nyarakon át játszottam a divattervezős játékunkkal, volt egy erős Sissi-korszakom, amikor neki rajzoltam vastag paksamétányi ruhát. Lapozgattam az OTTO-katalógust és varrtunk belőle a babáimnak ruhákat, ezek nagyon eleven emlékek. Mindig lányos lány voltam, szerettem öltözködni, mindig volt véleményem a saját és mások ruháiról is. Egyetem (és munka) mellett beiratkoztam stylist képzésre, de akkor sokkal jobban vonzott az eredeti szakmám, szerettem volna az ott beindult utamat egyengetni és fejlődni, azt gondoltam, ez jobb, ha megmarad színtiszta szerelemnek. Persze valahogy mindennek a ruhákhoz volt köze: a szakdolgozatom, a munkahelyi feladatok mind-mind kötődtek a dizájnhoz. Amikor megszületett a kisfiam, belevágtam a Pici Piac baba-mama kézműves design vásár szervezésébe és hirtelen megnyílt előttem egy új világ. Fantasztikus kreatív energiák vettek körül hirtelen, más perspektívába helyeződött minden: legfőképpen én magam. Majd egyszercsak elkezdtem a nyilvános instagram oldalamat, ahol írtam ruhákról és egyik esemény hozta a másikat, mígnem ott találtam magam, hogy nemcsak hobbiból beszélek ezekről a dolgokról, hanem hivatalosan is írok róla (ez volt a Mengyán Eszti-féle fenntarthatodivatponthu) , kíváncsiak rám az emberek, lett egy gyerekruhamárkám. Aztán egy napon egy nagyon kedves követőm írt, hogy örülne, ha segítenék átnézni a ruhatárát „vikis szemmel”, mert sok lehetőség rejlik a ruháiban, de ő már nem annyira találja őket Ekkor még visszautasítottam a felkérést, de amikor újra szóba került, akkor éltem a lehetőséggel: ebből lett a mostmár „Gardróbturi” néven élő szolgáltatásom. A második kisfiam mellett elvégeztem a színtanácsadó képzést és egy testalkatelemző kurzust, kaptam több felkérést fotózásokon való stylist feladatokra és továbbra is írok a divatról, az öltözködésről. Nem tudom pontosan, hova vezet ez az út, de biztos vagyok benne, hogy ez A Sárga Köves.
Mit tartasz egy használható, kihasznált gardrób legfontosabb tulajdonságának?
Hogy szerethető legyen. Hogy a tulajdonosa ne féljen hordani a ruháit, érezze magukat jól benne: testileg és lelkileg is! Megtalálja azokat a darabokat benne, amik kifejezik őt, miközben az életstílusának is megfelelőek a darabok. Fontosnak tartom, hogy bár kell időnként szanálni, azt sose ész nélkül tegyük és ha van lehetőségünk, akkor ne is egyből száműzzük messzire a darabjainkat, hanem adjunk magunknak időt a változásra, változtatásra. Akkor engedjünk el egy ruhát, ha már tényleg nem szolgál minket, ha nem tudunk bele új életet lehelni valamilyen kombinációban.
Mi a legnagyobb kihívás a saját gardróbod és az öltözködésed terén?
A „nincs egy göncöm se”-napok,de ez nálam mindig lelki eredetű. Néha nehéz a lelkemnek, hogy a napi szettemet alá kell rendelni a praktikumnak, bár ebben mindig igyekszem magammal kompromisszumokat kötni. Olykor az is zavar, hogy rengeteg ruhám van, de kevés lehetőségem viselni őket – ez a munkába való visszatéréssel azt gondolom, oldódni fog.
“Erre sose gondoltam volna”
Ha saját magadon érzel elakadást az öltözködésed terén, merre indulsz megoldásért?
Befelé. Az öltözködési hacacárémon mindig egyből kiütközik, hogy milyen lelkiállapotban vagyok – ezt sokszor a végeredmény egyébként nem tükrözi -, igyekszem ezt tudatosítani magamban. Ha úgy érzem, szürkülök, vagy nem vagyok elég kreatív, akkor gyors segítségnek megnézek valamilyen sorozatot, hallgatok (film)zenét. Minden áldott reggel befele kell figyelnem, hogy mire vágyom, milyen ruha takarja a testem.
Melyik a kedvenc szolgáltatásod a sajátjaid közül?
Gardróbturi. Egyértelműen. Imádok mások szekrényében kutakodni és túljárni az eszükön, kipuhatolni, hogy milyen irányban gondolkodjunk a szettjeikről. Különböző tempóban szoktunk egymásra hangolódni, ez egy nagyon érdekes folyamat és a sikeremet az „erre sose gondoltam volna, de milyen jó” mondat elhangzásának pillanata jelenti. Amikor pedig utána kapom a fotókat, hogy a hétköznapokban is helyt tudnak állni ezek az összeállítások, az a munkám igazi gyümölcse. Ehhez persze kell az is, hogy a színtanácsadással és testalkatelemzéssel való foglalkozásom során nagyon sokat edzem a szemem, tök jó, amikor sikerül ezeket a szempontokat is beépíteni és komplexen látni – de a középpontban mindig az adott személynek kell állnia, nem csak egy-egy apró darabjának.
Szerinted mi a legnagyobb szakmai erényed?
Tök vicces vagyok! (Erre most minden barátom szemöldöke felszaladt. Vagy nem, mert nem olvassák el ezt 😀 )
Szerintem az, hogy kirugdosom az embereket a komfortzónájukból, legalábbis elméletben. Igyekszem mutatni egy olyan csavart, egy olyan extrát, ami azonos velük, de korábban mégse jutott eszükbe vagy nem lépték meg. Hogy eszébe juttatom az embereknek, hogy a ruha értük van és merjék viselni, amihez kedvük van. És azt is, amit “valamire” tartogatnak. Igen, te! Vedd fel!
Mit tartasz legnagyobb szakmai sikerednek?
Hogy mindig meghaladom önmagam.
Fotók: Zoli Czukor Photo&Video
Smink: Kléri Petra
Haj: Tábori Kyra
Ruha: Viki gardróbja
