extra darabok és az öltözködés öröme / 2. rész
Pár évvel ezelőtt a “miből szeretnél többet látni a szekrényedben” kérdésre azt válaszoltam, hogy mintás darabokat. Nem hiszem, hogy akkoriban tisztában lettem volna vele, hogy valóban ezek fejeznek ki engem legjobban, de valamit kapizsgáltam. Na meg gondolom egyszínű ruhám már akkor is volt elég 😀
A csillogós darabok után (itt olvashatod) most a másik imádott jolly jokeremről mesélek nektek: A MINTÁKRÓL! És a hozzájuk vezető utamról is persze – Séllei Lilla újabb csodás képeivel illusztrálva.
Mindig szerettem a különleges darabokat, a “valami extrákat”. Legyen szó szabásról, fazonról, színről vagy mintáról, megakadt rajtuk a szemem – még ha viselni nem is mindig volt kedvem. Vagy bátorságom? Egyszer vagy 5 turiba elmentem, hátha találok ugyanolyan paprika mintás ruhát, mint amit egy ismerősöm talált egy Hádában, eredetileg egy nagyobb divatlánc kínálatából. Teljesen meg tud babonázni, ha valami….jó, engem majdnem bármi meg tud babonázni. Imádom a humort, az üzenetekre való ráerősítést, amit ezek a ruhák adnak. Ma már persze nem túrnék magamnak egyszerre 5 ilyen-olyan madármintás vagy szivecskés műszálas cuccot egyszerre, csak mert mintás és (valahavolt) romantikus lelkületemet az fejezi ki, de ha egy minta betalál nálam, akkor nehezen menekülök a csábítása elől.
Nem kell azt viselned, mint az anyád
Világéletemben azt hallgattam a nagymamámtól, hogy mindig válasszam az egyszerűt, a simát, a letisztultat. Hogy ne legyek harsány és simuljak be, de amit viselek, az legyen minőségi és kifinomult, elegáns. Hogy egy (egyberészes) ruha mindig többet sugall és arisztokratikusabb megjelenést kölcsönöz, mintha különálló darabokat passzintok össze. Hosszú évekbe telt, amíg rájöttem, hogy bár a nagymamám valóban ezekben mutat a legjobban, hogy a kor, amiben az ő személyisége kialakult, ezeket a tanácsokat diktálta, de ez: nem én vagyok. Ilyen egyszerű.
És bár évekig csodáltam (csodálom persze most is!) az anyukám öltözködését, próbáltam olyanná válni, mint ő, rá kellett jönnöm: az se én vagyok. Más a kor, más a test, mások az élethelyzetek, más a személyiségünk. Ez persze nem jelenti, hogy ne belőlük csöpögött volna belém a ruhák tisztelete és szeretete! Hogy ne jutnának eszembe egy-egy darabról, vagy ne akarnám őket vagy a velük közös emlékeket megidézni. Sőt, valószínűleg néha még az általuk a babáimnak varrt ruhákat is megidézem és az összes OTTO katalógusból magamba szívott tudás is ott lüktet a lelkemben. Ezeknek az alapoknak köszönhetem, hogy első körben sikerült körülhatárolnom, hogy mi NEM vagyok. Mostanra pedig, hogy ki vagyok – épp most, ebben az időpillanatban. (Bár…megvan az a rész a Gilmore girlsből, amikor Lorelai kikészül, hogy nem tudja, mit szeret/nem szeret valójában és mit alakított benne pusztán az Emily iránti dac?)
Az út
A kilencvenes évek, a kétezres évek eleje, a “fashion victim” létezés sok bajjal járt, de kétségkívül remek terep volt arra, hogy kísérletezzünk önmagunkkal, önmagunkon. A mai napig emlékszem a legelső Zarás vásárlásomra, évekig kincsként őriztem a két ruhát, amit vettem a zsebpénzemből (!). Hogy gimnázium után az egyetemi ösztöndíjamból tudjak stílust váltani, hogy utána munkavállaláshoz megfelelő darabokat tudjak beszerezni a gyakornoki pozíciómban, azt mind ezeknek a fast fashion üzleteknek köszönhetem. Menet közben (újra) csúcsra törtek a turkálók, de nekem a tudatosabb vásárláshoz majd a hazai tervezőkön és a kisfiam születésén keresztül vezet az utam. A kísérletezés azt hiszem kihagyhatatlan elem az életünkből a ruhák terén (is), és megannyi dolog van ránk hatással (fel a kezekkel, ki öltözött a pasijai hatására mindig kicsit másképp?), amit aztán vagy beépítünk “véglegesen”, vagy nem.
A MINTAKIRÁLYNŐ
De térjünk vissza a mintákra. Egy szeretett ismerősöm “mintakirálynőnek” nevezett a múltkor és rádöbbentem, hogy…mi tagadás, az vagyok :)) Belenézve szekrényembe 70-80%- ban (ilyen-olyan mértékben) mintás darabok várják, hogy viseljem őket. Nem azért, mert ennyire izgalmas személyiség vagyok, hanem mert ezektől TALÁN annak tűnök. És mert segít kapcsolódni: szerinted is vicces halas nadrág? te is koktéloznál, ugye? jajj,de jó, hogy te is ismered ezt a tervezőt! citromot? Kádár-kockát? nem, az nem egy süti.
És az igazsághoz minden bizonnyal az alábbi két dolog is hozzátartozik:
Gyerekekkel élek. Mindenhez jó, ha sztorit kreálok, ha könnyen elmagyarázom, mit vegyen ki a szekrényéből, ha szerepjátékozhat és ezt épp kalózos nadrágban teheti. Ha lekötöm a figyelmét vagy megnevettetem egy-egy általam viselt mintával, hát az minden kincset megér. (Ha magammal csinálom ugyanezt: detto.)
Az élet gyerekekkel bár kicsit sem unalmas, végülis baromi unalmas. Kevés az inger, mármint a felnőtt inger, kevés a párbeszéd, mármint a felnőtt párbeszéd. De a ruhával rögtön üzenek, egy másodperc alatt. Hello, ez vagyok én, ha tudsz, nevess velem. Vagy igyál. Ja, te se tudsz, sebaj.
Ami a legfontosabb:
szórakoztatom SAJÁT MAGAM, amikor ezeket veszem fel. Nem csak azzal, hogy hű, de jól néz ki ez a ruha… hanem a kombinálással is. A minta melyik eleméhez, melyik színéhez választom az öltözékem többi részét? Hagyom az egy mintát érvényesülni? Vagy még tovább tolom? Esetleg beöltöztetem az egész családot vitorlásokba? (Vagy ledobok öt felpróbált szettet az ágyra 2 perccel indulás előtt és végül felveszek egy fekete pólót farmerral és viszlát?!) Mint zongorázni tanulóknak a Bartók Mikrokozmosz, olyan stílusgyakorlatok ezek. (Feltétlenül emlékeztessetek, hogy írjak majd egy bejegyzést a zongoravizsgáimon viselt kosztümeimről!)
Van kedvetek feldobni egy unalmas napot? Magatokat? Megbotránkoztatni a játszótéri anyukákat?
Kezdjétek kis felületen, vagy vágjatok bele nagyban. Vegyetek fel motívumos táskát, ékszert, cipőt, vagy vicces zoknit. Vagy bújjatok a legegyszerűbb outfitekbe, egy a lényeg: bátran legyetek önmagatok és merjétek ezt kommunikálni az öltözéketekkel!
Én most megyek lángosozni, mert amióta ez a nadrág a szekrényben lóg, azóta várom a pillanatot, hogy összetejfölözzék a gyerekek, lehetőleg a Balatonon. Ennél jobban csak a lángosos fürdőruhában lángosozásra vágyom- de nem vagyok telhetetlen.
Szép nyarat és mókás outfiteket kívánok magunknak!
Szeretettel,
Viki
Felső:
CAKO (Ruhastory jótékonysági vásár)
cipő: VEJA