Felnőttben miért nincs ilyen??
Megszámolni se tudom, hányszor cikázott már át a fejemen ez a mondat kislányruhákat látva. Képzelhetitek, mit szoktam érezni Pici Piacokon (ami egy baba-mama-gyerek kézműves design vásár…jó nem “egy”, hanem számomra “A” vásár), főleg, hogy két kisfiú anyukája vagyok – ami csodás dolog, de fodros ruhák vásárlására nem feltétlenül jogosít fel.
Aztán történt egy nap, hogy a Varianno márka standja előtt megállva a fenti mondat el is hagyta a számat. És akkor Bokros Anett azt válaszolta:
Megvarrjam neked?
Szerintetek mit válaszoltam?
Nos mindjárt kiderül!
Csak ha nem veszem el ezt a csodás anyagot a kislányoktól – mondtam, de persze a minta hangulatán túl azért magába a koncepcióba is beleszerelmesedtem. (És tudjátok mit? Keressenek mást a kislányok!)
A Varianno ruháit már teszteltem korábban, hiszen a kisfiamnak több nadrágja és pólója is származik Anett varrógépe alól, így a minőségben biztos lehettem, valamint abban is, hogy milliószor jobb érzés lesz innen vásárolni magamnak is, mint a fast fashion leárazásokon. Szóval repesve az örömtől mondtam igent és izgultam, hogy vajon leszek-e olyan menő Jázmin/Pocahontas/Elza/bármilyen hercegnő, mint a gyerekem csoporttársai.
A rózsaszínbe öltöztetett mamika
A tény, hogy imádok mindent, amit a kislányok, már egy ideje világos számomra. Azok a ruháim a kedvenceim, amiket mindig megcsodálnak, ha belépek az óvoda mesevilágába. Az anyukám ügyelt rá, hogy ne legyek “tipikus, rózsaszínbe öltöztetett” kislány.. hát felnőve azért ez mégiscsak bekövetkezett. Bár hozzá kell tennem, hogy a “nemkislányos” babaruhákról a kisfiamat várva kiderült, hogy azért a fodrok, hímzések, kisvirágok, pici csipkék szinte minden megőrzött darabon megbújtak. Felnőttként (haha) is imádok mindent, amiken ezek az apró részletek fellelhetők és tudjátok: őrülten halmozom magamon a színeket, mintákat, formákat.
Azt sem csodálom, hogy ez a korosztály az abszolút inspirációm, hiszen gyakorlatilag velük találkozom legtöbbet. 0-24-ben a fiaimmal vagyok és miközben önmagam (próbálok) maradni, az ő fantáziavilágukban vagyok indián, autóversenyző, hercegnő (ez a sajátomban is), szakácsnő, elefánt és még sorolhatnám. Több irodalmi, művészeti, filmes élmény ér rajtuk keresztül, mint a saját ízlésem szerint (bát kétségkívül klassz trailereket nézni).
De ha nem így lenne, talán akkoris érdemes lenne figyelnem rájuk:
hiszen ki az, aki nem feszeng öltözéskor?
aki abszolút mer önmaga lenni?
akit nem érdekelnek az évszakok?
akit nem érdekel, mit gondolnak a fiúk, a lányok?
aki bátran magára ölti a kedvenc figuráit?
akit nem lehet dobozba zárni?
aki mer a ruháival kapcsolódni?
aki mer kísérletezni?
Persze ha hagyják.
És miért ne hagyhatnánk a saját gyermeki lelkünket is? Miért ne engedhetnénk el minden elvárást, minden “így kéne kinézni-t”?
Egy szoknya, egy…blúz!
Ha ovis gyerekek, akkor PÖRGŐS SZOKNYÁK!
Jó, de az előbb nem egy felső volt rajtad?
Dehogynem. És a kettő egy és ugyanaz! Sőt, képzeljétek, a pántokra még fodor is húzható, fokozva az élvezeteket. Egy hasonló, variálható darabbal a kreativitásunkat is szabadon lehet engedni, de a fenntartható, tudatos ruhatár építésében is nagy szolgálatot tehet.
Volt egy barátom, aki szerint harminc fölött a nőknek tilos lenne miniszoknyát hordania. Nos nem véletlenül csak “volt”, nem tudom szegény mit szólna, ha meglátná kikandikáló kétgyerekesanya-térdeimet. (Amiket egyébként én sem annyira szeretek, de akinek nem tetszik, ne nézze – és én pont nem látok rá!)
Én az a lány voltam, aki megszóltam mindenkit, ha nem megfelelően volt felöltözve. Tényleg. Volt, hogy gonoszságom a fotózásig terjedt, hogy aztán ki is beszélhessem a többiekkel. Persze most is úgy sétálok az utcán, hogy néha kerekedik a szemem, vagy szeretnék odamenni valakihez, hogy “légyszi tűrd be a pólód, hidd el, úgy sokkal jobb lesz” vagy “ha lecserélnéd ezt a fehér leggingsedet egy laza lenvászon nadrágra, te is boldogabb ember lennél”, de már nem gonoszságból, hanem segítő szándékból tenném ezt. És persze sosem mondom ki hangosan és igyekszem nem ítélkezni, mert azzal arconköpném saját magamat is. Nekem is vannak “bakijaim“, nincs nap, hogy ténylegesen tökéletesen néznék ki, sőt, van, hogy kifejezetten rosszul érzem magam a bőrömben, a ruháimban. A funkcionalitással könnyen agyon tudok csapni bármilyen outfitet, például megfelelően tartó melltartókkal és pántjaikkal vagy rohanós cipőkkel (nem mindegy, előző nap melyik törte fel a lábunkat, igaz?).
De ezen a ponton veszem elő az ovis fejem: kit érdekel, mit hogyan kéne? Miért ne viselhetném, ami boldoggá tesz? Hogy a cipőm nem passzol a hercegnős pólómhoz? Dehát mindegyik csillog. És egy ilyen menő hercegnős póló mellett ki figyel bármi másra? Ha örömöltözködök (erről ITT olvashattok bővebben Mengyán Eszter tollából), akkor boldog leszek és csillogni fogok.
És ha én csillogok örömömben..kit érdekel bárki más?
Egy szó, mint száz: legyetek óvodások! Engedjétek el magatokat és hagyjátok, hogy a gyermeki lelketek öltöztessen.
20, 30+ évesen is lehetsz hercegnő. Dínó. Almalé. Bármi!
Ha van kedvetek, tekintsétek ezt kihívásnak és osszátok meg velem is az óvodás (kislány)lelketekből inspirált szetteket instagramon! #liftakták #ovistyle
Boldog öltözködést!
szeretettel,
Viki
fotó: Séllei Lilla
első szett:
baseball sapka: fankapanka
felső: Varianno
nadrág: régi fast fashion, a húgomtól örököltem
napszemüveg: VANS
táska: nagyon régen vettem Ausztriában
szandál: TEVA
második szett:
hajpánt: TAU Budapest
blézer: preloved USE Unused
póló: TOMCSANYI
szoknya: Varianno
papucs: ananászbőr, kézzel készült hazai darab