…észrevetted?
Mert én nem! Persze voltak mélypontok és szupererős kísértések, de visszanézve: sima ügy volt. Mondjuk visszatekintve rá a szülés se volt olyan durva…(DE!!)
A kezdetek
2022 elején belefirkantottam
Zsu gardróbnaplós munkafüzetébe egy fogadalmat: idén lesz pár hónap, amíg nem vásárolok magamnak ruhát. Sokan taposták már előttem ezt az utat, régóta érlelődött bennem is a gondolat, de annyit változott az élethelyzetem az elmúlt években, hogy mindig találtam kifogást, sose kezdtem bele. Most viszont jól megtámogattam magam a szünet gomb benyomása melletti érvekkel és április elején
belevágtam. Nem a Lemondásba, hanem a Kísérletbe: első körben két hónapot tűztem ki célnak, extra megkötések nélkül.
Ha ti is kipróbálnátok, nagyon ajánlom, hogy hasonlóképp gondoljátok végig a dolgaitokat, mert nekem sokszor önmagában az elhatározás nem tudott elég erőt adni, a kitartáshoz kellett más kapaszkodó is. És folyamatos önreflexió.
Mik voltak a fent említett érvek és miért így időzítettem?
Egyrészt mindenképp meg akartam várni, amíg a szülés után a testem elkezd visszaállni és van olyan meglévő ruhakészletem, amiből örömmel (!) és nem pusztán funckionálisan tudok öltözködni. Amikor ez kezdett beállni, a folyamatosan előkerülő régi-új ruháim megadták az örömöt és inspirációt, főleg, hogy többségüket tavaly nem is tudtam viselni derék hiányában. Persze nem kell teherbe esni ehhez a mutatványhoz, egy szezonváltás önmagában is kapóra jöhet!
Ezenkívül átgondoltam, mi szokta a legnagyobb kísértést jelenteni: kétségkívül a kedvenc tervezők új kollekciói. Mindenképpen szerettem volna megvárni, amíg nagyjából előrukkolnak a tavasz-nyári (limitált) kollekciókkal, hogy ne érezzem őket tiltott gyümölcsnek és vágyakozzak utánuk a kelleténél jobban. Hisz ismétlem: nem lemondás, megvonás, hanem kísérlet! Persze volt képük ebben a két hónapban is újdonságokkal megörvendeztetni a nagyérdeműt, dehát nem lehet rájuk ezért haragudni.. (Mondjuk pont emiatt csaltam is kicsit, mindjárt elmesélem.)
Az utolsó vásárlásomat épp ez utóbbi miatt időzítettem az
esc studio nagymamikollekciójához, hogy méltóképp zárjam a shoppingkört és elég nagy munícióval ugorhassak bele a két hónapba!
Ezt a felsőt azért mégiscsak kár lett volna kihagyni, nem?
Tudtam azt is, hogy a kiszemelt időszakra több, nagyobb volumenű kötelező kiadás vár ránk, így az sem baj, ha nem szórom két kézzel a pénzt (tudom, ez máskor sem lenne probléma). A pénzügyi tudatosság egyébként is toplistás a fejlesztendő területeim közül.
A tavasz, a napsugarak, a több szabadban tölthető idő, hosszabbodó nappalok is az én malmomra hajtották a vizet, hiszen könnyebb más örömforrás után nézni, mint szottyos időben a négy fal között, maratoni szoptatások alatt. Azt tudom, hogy a vásárlásaim mögött nagyon sokszor a lelkem áll, így tényleg minden mást igyekeztem segítségül hívni, hogy jó legyen a kedvem (köszi milka). A két hónap alatt kiemelten figyeltem rá, hogy mik azok a mozzanatok, amik miatt a rendelés gombra szeretnék nyomni és a mintázat persze gyönyörűen egybevágott a sejtéseimmel. A kísérletnek ez a része volt a legnehezebb: nem vásárlásba menekülni. Maximum görgetésbe. Gyakran feltettem magamnak a kérdést, hogy például jobb lenne-e a helyzet, ha xy ruha már bent lógna a szekrényben és úgy akasztott volna ki a gyerekem, vagy ha abban az xy ruhában ért volna ez a rossz hír…de ezzel csak óvatosan, mert néha a válaszom egyértelmű IGEN volt. 😀
Nyilván a fenntarthatóság is részben motivaló erőm volt és az épp zajló Fashion Revolution week jó apropót szolgáltatott, hogy meg merjem, tudjam valósítani az elhatározásomat. Azt gondolom, nem az én vásárlásaim döntik romba a világot, létezésem fontos eleme a fogyasztás és ezzel nem követek el bűnt. Feszegetni a határokat pedig izgalmas és nekem szükségem volt erre, a lassításra, a tükörbe nézésre. És persze hiszek a példamutatásban és abban, hogy sok kicsi sokra megy. Ha a gyerekeim érzékelik, hogy tudatosan hozok döntéseket, vagy ha ti látjátok, hogy én, aki aztán tényleg hatalmas vásárló vagyok, képes vagyok behúzni a féket, akkor elhiszitek, hogy ti is BÁRMIRE képesek vagytok.
Tehát behúztam a féket
Az első időszak azzal telt, hogy a férjemnek küldözgettem tonnaszám a linkeket, hogy minden milyen szép és jó, nézze meg. (Bólogatott, esküszöm!) Rengeteget bújtam a Pinterestet, inspirálódtam divat-dizájn tematikájú tévés produkciókból, sorozatokból, nézegettem a szekrényem tartalmát, próbálgattam az eldobozolt ruháimat, selejteztem. Közben még befutott pár korábban leadott online rendelésem is, így egy darabig a futár csengetésének hiányát sem kellett elviselnem. (Itt jegyezném meg, hogy semmi nem lépett a ruhák helyébe – persze rendeltem ezt-azt online, de nem estem bele másik verembe.) Mint kiderült, egész sok ünnep (Húsvét, anyák napja..) esett erre az időszakra, így ajándékba kaptam ruhát a családtól és különböző szívszerelem márkák kampányai folytán is, plusz a húgom gardróbszelektálásából is kötöttek ki nálam darabok – újdonság dózis pipa! Ez egy fontos lélektani mozzanat volt számomra, hosszabb nemvásárlós időszaknál főleg javaslom mentsvárnak.
Ezen túl pedig egyébként nagyon-nagyon sokat, szuperül segített abban is, hogy leszűkítsem, mire van szükségem vagy mire vágyom igazán, hiszen ajándékba aztán tényleg csak 1-1 darabot kér az ember.
Vagy nem kér, de mégiscsak kap egy csodaszép anyák napi pólót a csodaszép gyerekeitől:
Visszatérés a PIACRA
A ruhastop második része pedig a felkészülésé volt, hogy kitaláljam: mi lesz a nagy visszatérés? Mi lesz az első alkalom, amikor majd új ruhát viselek? Hol veszem meg? Mire van szükségem?
Utóbbira (esetemben) természetesen az a válasz, hogy semmire. Ezt igazából a két hónapos leállás előtt is tudtam, közben sem volt kétséges. Nagyjából bárhova fel tudok öltözni, főleg olyan helyekre, ahova járok is (óvoda, dm,..). Szeretem a ruháimat, ők is egyre jobban szeretnek engem. Nincsenek nagy lyukak, nincsenek hatalmas vágyálmok konkrét hiánycikkeket tekintve. Van persze lista, hogy mit szeretnék, vagy melyik tervezőtől vágynék valamire, de semmi belehalás. Egyetlen botlásom is ilyen volt, tervezői ruhát rendeltem, mielőtt sold out lett, ráadásul kedvezményes áron – a férjem nevében magamnak, szülinapomra. Így ezt még meg sem kaptam, csak betettem a dobozt a szekrényébe, mindenki boldog.
Csak a saját örömöm, önkifejezésem, újdonságra, új ingerre vágyásom az, ami miatt valami bekerül a szekrénybe, de szerintem ezzel nincs is semmi baj. El is mondom, miért!
Még tisztábban látom ugyanis, hogy ez nekem mekkora szerelem, hobbi, gondolom gyűjtőszenvedély – ami emberi dolog. Neked is van, nekem is van. Nem dohányzom, nem iszom, nem utazom naponta körbe a földet, nem újítok fel oldtimert, nem ugrálok ki repülőkből, nem festek, nincs tele kozmetikumokkal a fürdőszobaszekrényem, nem rajongok a sminkekért, nem járok el otthonról, nem megyek színházba, moziba (SAJNOS), nem költök extra összegeket kulináris élvezetekre (se alapanyagokra, amikből előállítom… HAHA – ezt még a forint mélypontja(i) előtt írtam le persze), szóval nem igazán van jelenleg más hobbim, mint a ruháim. Lesz ez még így se, de most ez van. Viszont igyekszem nagyon tudatos lenni (továbbra is):
Az elmúlt két hónapban nem az új, hanem a régi ruháimat simogattam. Nagyon soktól végső búcsút vettem és elajándékoztam vagy eladtam őket. Ez nálam nagy dolog, mert “jó lesz még valamire”, “majd átalakítom”, “varrunk belőle babaruhát”, “dehát az volt rajtam ekkorakkoramakkor”. Nagyon kötődök – ruhákhoz IS. De olyan jó a családtagjaimon, barátnőimen látni ezeket a darabokat! Vagyis..inkább az örömüket benne.
Na meg idegeneken!
Mármint rajtuk nem látom, de remélem örömmel viselik majd: ugyanis a
Lakásbutik árusai közé csatlakozhattam az ikeás zsákjaimmal. Vagyis az abban rejlő cókmókommal! El se tudom mondani, mekkora megtiszteltetés ez a gardróbomnak és mennyire simogatta a boltkóros lelkem, amikor a lányok megkérdezték, csatlakoznék-e. Számomra komoly gyász a ruhák elengedése, kicsit megsiratom a bennük elmúló perceket. De az, hogy itthon “csoportosan” kellett őket elengednem, hatalmas könnyebbség volt.
És itt el is érkeztünk a tényleges visszatérésemhez:
BUTIKOZÁS, SHOWROOMOZÁS- és a valóság
Amikor belevágtam a kihívásba, az volt a tervem, hogy Cakó Kinga showroomjába fogok ellátogatni egy ruháért. Aztán a lányok bejelentették a Lakásbutik dátumát, amin nagyot nevettem, mert pont a határidőm utáni napokra esett – hogy eladóként részt vettem rajta, az pedig még indokoltabbá tette, hogy vadásszak majd a többiek kincsei közt is. De az élet még egyet csavart a terveimen!
A két hónap után az első vásárlásom ugyanis egy fast fashion üzletben esett meg. Történt ugyanis, hogy a gyerekekkel betértünk egy plázába hűsölni (PISILNI) és elhaladva egy bolt előtt megszólított egy nadrág. Bár “semmire nincs szükségem”, tényleg, a nyári játszós palettámra ráfér a csiszolgatás (nem, a homokozóban én se designerben nyomom..néha a trambulinban). Szóval egy rövidnaci jött velem és kényelmeskedünk együtt azóta is töretlenül. A minősége nagyjából olyan, amit az ára alapján is vártam, de tökéletes arra a célra, amire vettem (vékony, jó a színe, nem sajnálom, ésatöbbi).
ÚTRAVALÓ
Aztán persze volt Lakásbutik és jártam Kingánál is. A slow fashiont pedig receptre írnám fel mindenkinek!
Legyen a divattal kapcsolatos lelassulásod a nemvásárlás, a mennyiségi korlátozás vagy a minőségre való odafigyelés, a forrásaid szűrése: ezek szuperek, de sose hagyd figyelmen kívül az élményt, ha nem muszáj. Menj el dizájnvásárra, gardróbcserére (még jobb, ha szervezel sajátot, akármekkora körben), térj be vagy egyeztess időpontot egy showroomba (senki nem lincsel meg, ha nem veszel semmit), bevásárlóközpontok helyett válassz kis üzleteket. Fura lesz az én számból hallani, de a “szeretném ha megvan- foxpost jó- utaltam” üzenetek helyett ténylegesen, élőben beszélgetni: csodákra képes. Persze nem mindegy, kivel, de jó esetben az ízlésedhez passzoló tervező, second hand instafióktulaj vagy a barátnőid olyanok, akikkel garantáltan össze tudtok majd kacsintani egy pezsg…nadrág fölött. Azt hiszem ez jobban hiányzott az életemből, mint a rendelés elküldése gomb (gls fiú járulékos veszteség.)
Ha a két hónap alatt százszor nem mondtam el, hogy ÉN ILYET SOHA TÖBBÉ, akkor egyszer sem. És most mégis azt gondolom, hogy fogok én még ilyet!
Szeretettel,
Viki
#liftakták az instagramon is! használd te is bátran a hashtaget
